2017 trendszíne a Pantone-tól a zöld.
Tavaly a rózsakvarc és a derűskék pasztellszíneket választották. Idén pedig az üde zöld váltotta fel őket.
Az új szín nagyon természetes, lágy árnyalat, amelyek szerintem jól illik a mostani naturalista, vidékies trendhez a lakásdíszítésben. Barátságos, vidám, friss szín, aminek használatakor a lakás szinte tavaszi hangulatba kerül, teljesen megújul.
Kezdetben kisebb kiegészítőkkel próbálkozzunk, később pedig nagyobb felületen is bátran használható.
Mivel én szeretek a természetből vett anyagokkal és mintákkal dolgozni, így ez külön öröm számomra.
Miután ennyit beszéltem róla, íme, itt van a 2017-es évet meghatározó szín:
A Pantone a környezet védelmének fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet ezzel a meghatározó színnel. Hiszen szeretnénk, hogy a következő generációk is gyönyörködhessenek a fák lombjában és a mezők végtelenségén.
Emellett természetesen még 9 másik szín is helyett kapott a listán. Mindegyik a természettől kölcsönzött matt szín, amelyek valószínűleg idén is meghatározzák majd a lakberendezés, divat, az építészet és még sok más téma irányzatát.
Ezek az alábbiak:
Az biztos, hogy nekem már most sok ötletem van ezek felhasználására.
Az elkövetkezendő hetekben igyekszem olyan leírásokat hozni, amelyek általam készített használati tárgyakról szólnak, és ezen színek inspiráltak a megalkotásukra.
Nektek melyik a kedvenc színetek a 10-ből?
Írjátok meg kommentben, és ha tetszett a poszt, osszátok meg másokkal is!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése