Nyulaskodás

Ahogy már korábban is írtam, beindult a tavasz nálam is. Így sorban gyártom a  húsvéti megrendeléseket is. Jelenleg egy nyuszi van horgolás alatt, de utána érkeznek tojássapkák is. Mivel ezek még csak készülnek, inkább mutatom azt, amivel az elmúlt napokat töltöttem. 

Mint írtam az új projekt bejegyzésben, részt vettem egy nyuszi horgolásleírásának a tesztelésében a múlt hét péntektől, és a mai napig kellett elkészülni a mintadarabokkal. Kötelező határidő természetesen nem volt, de mivel ez egy olyan mintaleírás volt, ami a visszajelzések alapján kerül ki az adott oldalra, így muszáj volt elkészülni néhány darabbal, hogy a megfelelő visszajelzések meglegyenek, és mehessen ki a leírás.

A leírás nagyon egyszerű. Kezdő horgolók is belevághatnak, könnyen sikerélményt hoz. A csoportnak is volt ilyen tagja, és nagyon aranyos lett a kész nyuszi.
Nekem kb. 2 óra alatt készen lett a nyuszi. Egy rész itthon készült munka után, egy másik része pedig munkában menés közben. 
Egyből 2 színben készítettem, mert szerettem volna látni, hogy a különböző tulajdonságú és színű fonalakból mennyire eltérő kinézetű állatkákat sikerül készítenem. 


Az én véleményem szerint látszik rajtuk, hogy külön karakterek. Az fehér egy kicsit "mackósabb" kinézetű, a szürkének pedig nyuszis feje lett.
 
A szalagok utólagos ötlet alapján kerültek a nyakukba. Egy kb. 60 cm-es selyemszalagot félbehajtottam és masnit kötöttem belőle. A szemekhez 9 mm-es biztonsági szemeket helyeztem be, mert nem tudom még, hogy maradnak nálam, vagy valamikor eladásra kerülnek. Mivel elég kicsik (kb. 17 cm), így kisgyerekeknek kitűnő ajándék élő nyuszi helyett, és így biztonságos is számukra.
Az orrokat pedig hímeztem, ezért az szintén nem kiszedhető egy kisebb gyerkőc által.

A tesztelési lehetőségért pedig még egyszer nagy köszönetet szeretnék mondani Tekten Edinának!


Kíváncsi vagyok, szerintetek hogyan sikerültek. Jelezzétek felém akár itt kommentben vagy a Facebook oldalon a poszt alatt.

Megjegyzések