A kezdetek


A munkatársak, barátok tudják, hogy nekem a horgolás kikapcsolódást jelent. Nyugodtabbnak és összeszedettebbnek érzem magam egy-egy darab készítése közben. 

Az egész az előző munkahelyemen kezdődött, amikor átkerültem egy másik csoportba és sok volt a délutános műszak. Nem volt nagy forgalom azokban az időszakokban, és őszintén szólva nagyon untam magam. 
Mivel az olvasásba könnyen belefeledkezem, így jobbnak láttam valami más elfoglaltság után nézni. Akkoriban sok keresztszemes holmit csináltam, ismerkedtem a technikával. Mivel ez szintén elég nagy odafigyelést igényelt, a sok hozzávaló szállításáról nem is beszélve, így ez sem volt jó ötlet. Bár egyszer megpróbáltam...

Kisebb koromban nagyon tetszettek a nagymamám által készített kézimunkák, amik között volt otthon egy horgolt takarónk is, ezért kézenfekvő volt, hogy ezt válasszam. Kevés holmi, gyors haladás. 

Régi könyvekből, egy ingyenes munkafüzetből és az internet segítségével kezdtem el a pálcákat alkotni. Mivel minden új projektemnél szeretek valami nagy dologgal kezdeni, amiben kihívást látok, itt sem volt ez másként. Egyből egy pulóvert kezdtem el készíteni.

Természetesen nem a megadott fonalat vásároltam, nem is a megadott tűt, így kicsit bonyolultabb volt a feladat. A pulcsi néhány hét munka után készen lett. Azóta is hordom. 

Akkor szerettem bele a színátmenetes fonalakba, és a változatos mintákba. Az első darabot még több másik követte...


Kép forrása: https://pixabay.com/

Megjegyzések