Tovább a nyuszikhoz

Húsvétkor az embereknél nagy a jövés-menés a vendégvárás és locsolkodás miatt. Ilyenkor sok húsvéti motívumos dolog kerül az asztalra. Terítő, szalvéta, poháralátét...
Én most ez utóbbira mutatnék egy saját darabot, ami nagyszerűen illeszkedik a megálmodott natúr-pasztelles húsvétom egyéb kellékei közé. Szép lassan elkészül minden, bár nálunk nem lesz vendégsereg...

Az ötlet alapján itt is sok összetevő együttesen alkotja. Láttam a mandulaszínű Dekor Paint Softot Bardócz Éva blogjában, és azonnal beleszerettem. Mivel nálunk kevés lehetőség van tárgyakat átalakítani, és akkor már a húsvét járt a fejemben, így adódott az ötlet, hogy valami ünnephez illő dolgot kellene csinálni.
Nem szerettem volna túl nagy fába vágni a fejszémet, így valami kicsiben gondolkodtam. Mivel mi szinte soha nem használunk poháralátétet, ezért szinte kínálta magát a gondolat, hogy akkor ez legyen az alap.
És íme:

Az elkészítése igazán nem bonyolult. 2 réteg mandulaszínű Dekor Paint Softtal lefestettem a kerek lapokat. A szalvétából kivágott nyuszikat matt dekupázsragasztóval ragasztottam fel mindkét oldalra. A lapokat körben vintage barna Dekor Paint Softtal, szivacsecset segítségével körbepamacsoltam.
A tartót a vintage barna festékkel lefestettem, majd száradás után egyfázisú repesztőlakkal lekentem, de csak a nagy felületeken mindkét oldalon.
Ezután a mandulaszínű festéket vittem fel, hogy kialakuljanak a repedések. Majd szárazecset technikával mindenhol átkentem a világosabb festékkel.


Ilyen lett az én húsvéti italkínáló lapokból álló kis szettem.
Ha tetszett, jelezd felém itt kommentben, vagy a Facebook oldalamon.

Megjegyzések